A kilencedik légió - egy lebilincselően izgalmas akciófilm - a Krisztus utáni második évszázad Britanniájában játszódik, ahol Quintus, (Michael Fassbender - Becstelen brigantyk, 300, Éhség) a Római Birodalom határszéli erődítményén való barbár rajtaütés egyetlen túlélője csatlakozik Virilus (Dominic West - Hannibál ébredése, 300, 28 nap) legátus legendás kilencedik légiójához, mely északnak tart, hogy kiűzze a piktek rettegett hordáit. Azonban amikor az ismeretlen hadszíntéren rajta ütnek a légión, és Virilust foglyul ejtik, Quintus kilátástalan küzdelem elé néz, hogy kicsiny szakaszával életben maradjon az ellenséges vonalak mögött, és a mostoha terepen elkerülje kegyetlen pikt üldözőit - élükön a kegyetlen Etain-nal (Olga Kurylenko - A Quantum csendje, Max Payne - Egyszemélyes háború), miközben katonatársaival megkísérlik megmenteni legátusukat, és elérni a biztonságot nyújtó Római Birodalom határát.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kaland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kaland. Összes bejegyzés megjelenítése
A kilencedik légió 2010
Címkék:
Akció,
Dráma,
Háborús,
Kaland,
Történelmi
Címkék:
Akció,
Dráma,
Háborús,
Kaland,
Történelmi
A Skorpiókirály 3. Harc a megváltásért 2012
A Skorpiókirályban aratott fényes gyõzelme óta Mathayus birodalma összeomlott, királynõje pedig járvány áldozatává vált. Az egykori uralkodó jelenleg fejvadászként éli napjait, ám ha sikerül legyõznie azt a gonosz zsarnokot, aki kegyetlen szellemharcosai élén egy békés birodalom élére tör, azzal végre visszaszerezheti egykori hírnevét. Ron Perlman (Hellboy) és Billy Zane (Titanic) fõszereplésével A Skorpiókirály 3.: Harc a megváltásért A Múmia nyomdokain haladva még több akciót és kalandot kínál!
A Skorpiókirály 2. - Harcos születik 2008
Tudni szeretnéd, honnan ered a Skorpiókirály legendája? Most fény derül a titokra! Mikor a fiatal Mathayus apját a könyörtelen uralkodó (Randy Couture) a fiú szeme láttára gyilkolja meg, Mathayus bosszút esküszik és hamarosan ő lesz az ősi világ legrettegettebb harcosa. A Kaptár 3. - Teljes pusztulás és a Hegylakó rendezőjének lélegzetelállítóan izgalmas kalandfilmje, tele kirobbanó akcióval és szemkápráztató speciális effektusokkal.
A Skorpiókirály 2002
A legendás egyiptomi harcos ihlette film 5000 évvel ezelőtt játszódik Gomorra hírhedt városában, ahol egy gonosz uralkodó elhatározza, hogy kiirtja a sivatag minden nomád népét. A néhány megmaradt törzsnek, akik sosem voltak szövetségesek, most egyesülniük kell, vagy elpusztulnak. Tudván, hogy ellenségük egy varázsló látomásaira támaszkodik, felbérelnek egy profi gyilkost, Mathayust (The Rock), hogy tegye el láb alól a látnokot. Miután behatolt az ellenséges táborba, Mathayus rájön, hogy a varázsló valójában egy gyönyörű nő. Ahelyett, hogy megölné, magával viszi a sivatag mélyére, tudva azt, hogy az uralkodó csatlósai minden áron megpróbálják kiszabadítani és visszavinni. A csatában súlyosan megsérülő Mathayusnak össze kell szednie az erejét, hogy a szövetségesek szedett-vedett csapatát visszavezesse Gomorrába egy végső összecsapásra.
A múmia - A sárkánycsászár sírja 2008
A múmia - A sárkánycsászár sírja félelmetes kalandokkal és kirobbanó akcióval teli szédületes utazásra invitál az ősi Kínától a neonfényben fürdő Sanghajon át a jeges Himalájáig. Brendan Fraser visszatér a múmiavadász felfedező Rick O'Connell szerepében, akihez csatlakozik az új kalandban fia, Alex (Luke Ford bemutatkozó alakításában), felesége, Evelyn (Maria Bello) és annak bátyja, Jonathan (John Hannah). Szüksége is lesz a segítségükre, ugyanis az O'Connell famíliának eddigi legveszedelmesebb ellenfelükkel kell szembenézniük: nem csupán egy holtából feltámasztott kínai császárral (Jet Li), hanem annak 10.000 harcosból álló légiójával. A Múmia egy 2000 éves szörnyű átok fogságából szabadulva világuralomra éhezik és talán sikerrel is járhat, hacsak O'Connellék útját nem állják előbb.
A múmia visszatér 2001
1933, London: tíz évvel az előző történet megrázó eseményei után. A régész Rick O'Connell (Brendan Fraser) boldog házasságban él Evelynnel (Rachel Weisz) és nyolcéves kisfiukkal, Alex-szel (Freddie Boath) Londonban. A British Museumban pihenő Imhotep fáraó (Arnold Vosloo) újra feléled, miután az átok véletlenül megtört. A bosszúszomjas fáraó múmiája az öröklétet akarja visszaszerezni. Azonban egy nálánál még nagyobb erő is feltámad ugyanakkor: a Skorpió király szelleme. A világ két kimondhatatlanul gonosz, ősi ereje ütközik meg Anglia fővárosában. Az O'Connell-család legfiatalabb tagja a világ sorsának záloga.
A múmia 1999
Az ókori Théba falai között tiltott szerelemre lobbant Imhotep főpap és a fáraó szeretője. Bűnükért halálra ítélik Osiris főpapját és a lányt. Imhotep férgektől nyüzsgő teteme háromezer évig feküdt Hamunaptra elveszett városában. 1925 nyarán azonban néhány elszánt kincsvadász rábukkan az ősi sírra. Akaratukon kívül kiszabadítják Imhotep szellemét, amely egy elátkozott egyiptomi papban kel új életre. Rick O'Connell és a többi kalandor igyekeznek megszabadulni a szörnyű átoktól, amely a borzalmak 3000 éves szellemének feltámadásával fenyegeti őket és az emberiséget.
Utazás a halhatatlanság felé 2009
1592-ben járunk, alig négy esztendővel azután, hogy az angolok legyőzték a szigetország leigázására induló hatalmas spanyol hajóhadat, a Nagy Armadát. Még mindig heves párviadal dúl a két ellenség, Sir Francis Drake, a királynő kalóza és a kegyetlen spanyol kalóz, Don Sandovate között. A rejtélyes szíriai szultánnal való találkozás után azonban különös versengés veszi kezdetét. A két kalózvezér és embereik a titokzatos életfát akarják megtalálni. Az idegen földön ezernyi veszély leselkedik rájuk, különféle csapdákkal, akadályokkal kell megküzdeniük.
Fanboys - Rajongók Háborúja 2008
1998-ban egy messzi-messzi galaxisban, Star Wars rajongók, türelmetlenül várják az Episode I. (Baljós Árnyak) világpremierjét. Egy csapat fiatal fanatikus, Eric, Linus, Hutch és Windows azonban ennél sokkal többre vágyik. Ők azok, akiknek A TRILÓGIA nem csak a gyermekkort jelenti, hanem magát a valóságot. Ők azok, akik nem érik be azzal, hogy több százezer embertársukkal egy időben tekintsék meg az új filmet, ők ugyanis ennél sokkal többre vágynak. Tervet készítenek, és leharcolt furgonjukkal nyugatra indulva célba veszik álmaik fellegvárát, George Lucas birodalmát, a Skywalker Ranch-ot, hogy mindenkit megelőzve nézhessék meg az új filmet. Útjuk során azonban nem csupán bizarr és humoros helyzetekben kell helytállniuk, hanem az ellenséges Star Trek rajongókkal is meg kell küzdeniük.
Kyle Newman filmje olyan sztárokat sorakoztat fel mint a Star Terk sorozat Kirk kapitányát alakító William Shatner vagy a Leia hercegnőt játszó Carrie Fisher.
A kezdet kezdete 2009
Szeretnéd tudni, kik ringatóztak az emberiség bölcsőjében? Ismerkedj meg Zeddel (Jack Black) és Oh-val (Michael Cera), a két barlanglakóval, akik alig hogy előmerészkednek az erdőből, máris törikönyvbe illő kalandokba keverednek. A nagyszájú vadász és a félénk gyűjtögető szokatlan párosa akarva-akaratlanul is sorsdöntő események részesévé válik: összefutnak a marakodó Káinnal és Ábellel, ott vannak, mikor Ábrahám feláldozná Izsákot, és Szodoma városának közerkölcseit is tovább züllesztik. Harold Ramis (Szellemirtók, Idétlen időkig, Csak egy kis pánik), a vígjátékok nagymesterének legújabb filmje szemérmetlen, faragatlan és vad, de főként "korszakalkotóan" vicces: (eredendő) bűn lenne kihagyni!
A Gyűrűk Ura - A király visszatér - Bővített változat 2003
Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, Frodót annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ sorsa egy apró hobbit kezében van, aki kétséges, hogy ellen tud állni a legnagyobbakat is legyőző kísértésnek.
A Gyűrűk Ura - A két torony - Bővített változat 2002
Hamarosan eldől Középfölde sorsa: a gonosz ereje egyre nő, mert szövetséget kötött a két torony: Barad-dúr, Szauron, a sötét úr vára és Orthanc, amely Szarumán, az áruló mágus erődje. Frodó, a Gyűrűhordozó és hű barátja, Samu Mordor földje felé tart, hogy a tűzbe hajítsa terhét: ám egy újabb veszéllyel kell szembenézniük - felbukkan Gollam, aki magának követeli a kincset. Eközben a szövetség még élő tagjai a Kósza vezetésével újabb harcokba keverednek. Rohan lovasai mellett küzdenek és különös szövetségesekre lelnek: az Entekre. Árnyék vetül a világra. A Sötét Úr hadseregei Gondor felé vonulnak. Kezdetét veszi a Gyűrűháború.
A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége - Bővített változat 2001
Frodó (Elijah Wood), az ifjú hobbit egy gyűrűt kap Bilbótól, amiről kiderül, hogy az Egy Gyűrű, mellyel a Sötétség Ura rabszolgasorba taszíthatja Középfölde népeit. Gandalf (Ian McKellen) Völgyzugolyba küldi Frodót, ahol a tündék legbölcsebb vezetője, Elrond dönt a gyűrű sorsáról. Nincs más lehetőség, a gyűrűt el kell pusztítani Mordorban, a Végzet-katlanban. A szabadnépek tanácsán megújul a Szövetség, és Gandalf vezetésével Frodó és társai, a dúnadán Aragorn (Viggo Mortensen), a tünde Legolas (Orlando Bloom), Gimli, a törp (John Rhys-Davies), és Boromir, az emberek képviseletében, nekivágnak a reménytelen küldetésnek. A jövő attól függ, hogyan alakul a szövetség sorsa.
Madagaszkár 3. 2012
Alex, az oroszlán, Marty, a zebra, Gloria, a víziló, és Melman, a zsiráf még mindig azon küszködnek, hogy hazajussanak szeretett városukba, New Yorkba, és persze Julien király és a pingvinek is csatlakoznak a komikus kalandhoz. Útjuk során átszelik Európát, ahol megtalálják a tökéletes álcát: egy vándorcirkuszt, amit átalakítanak - Madagaszkár stílusban.
Nagyon vadon 3. 2010
Boog, Elliot és erdei barátaink apraja-nagyja visszatér egy újabb kalandra, ami még az eddigieken is túltesz - az ösvény ezúttal egy cirkuszba vezet. Boog haverjai nem tudnak elmenni évi rendes hímtúrájukra, és a medve úgy dönt, hogy egyedül vonul el kikapcsolódni. Út közben egy vándorcirkuszba botlik, és egy hozzá megszólalásig hasonlító grizzlyt küld haza maga helyett, ő pedig színpadra lép. Az állati nagy bajok csak akkor kezdődnek, amikor a direktor úgy dönt, ideje hazatérni - Oroszországba! Elliot, McSquizzy, Mr. Weenie és a banda versenyfutásba kezd az idővel, hogy kiszabadítsák barátjukat, mielőtt a mamlasz művészmedve Szibériába kénytelen áttenni székhelyét.
Nagyon vadon 2. 2008
Miután tetőtől patáig belezúgott Giselle-be, Elliot épp arra készül, hogy oltár elé vezesse a csinos gidát, de néhány elkényeztetett öleb keresztül húzza a tervüket azzal, hogy elrabolják Mr. Weenie-t. Boog, Elliot, McSquizzy, Buddy és a többi erdei állat felkerekednek hát, hogy kiszabadítsák kertvárosi börtönéből hurkaszabású barátjukat, ám hamarosan ellenséges területen találják magukat: a házi kedvencek birodalmában. Fifi, a puccos pudli által vezetett szobatiszták brigádjának ugyanis esze ágában sincs harc nélkül lemondani Mr. Weenie-ről.
Nagyon vadon 2006
Ne vaduljunk! Boog, a szelíd grizzly csak ennyit kér, egyébként boldogan éli a kisvárosi sztárok mindennapi életét: este fellép a helyi természetrajz-show-ban, aztán nyugovóra tér gazdája és nevelője garázsában, ahol szívből etetik és szeretik. Állati ösztöneit mélyen eltemette, és semmiért sem cserélné el a civilizáció örömeit. Ám egyszer mégis megszólal a vadon szava: méghozzá fülsértően, hadarva és össze-vissza. Ugyanis egy félszarvú szarvastól ered, aki dilis fejébe vette, hogy megmenti a nagy mackót, és visszavezeti az erdőbe. Terve végül sikerül, így a városi medve és a négy ballábas szarvas visszajut a vadonba: éppen három nappal a vadászidény kezdete előtt.
A feláldozhatók 2010
Sylvester Stallone nem bízta másra, hanem saját maga lépte meg azt (ezúttal rendezőként is), amire minden akciófilm-rajongó titokban áhítozott: egy filmben hozta össze az akciófilmek nagyjait, régieket és újakat, fiatalabbakat és öregebbeket ebben a minden percében vér- és izzadságszagot árasztó kőkemény akciófilmben.
Barney Ross (Sylvester Stallone) vezeti a Feláldozhatók névre keresztelt zsoldosbandát, melynek tagjait különböző harcművészeti ágakban jártas profikból válogatta össze. Lee Christmas (Jason Statham) a kések, Yin Yang (Jet Li) a keleti harcművészetek mestere, míg a nehezebb fegyvernemeket Gunner (Dolph Lundgren), Toll (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews), valamint a katonaéletbe kissé megfáradt Tool (Mickey Rourke) képviseli a csapatban. Egy titokzatos idegen (Bruce Willis) bízza meg a bandát, nem kisebb feladattal, mint egy dél-amerikai sziget diktátorának kiiktatásával. Barney és Lee elrepülnek feltérképezni a szigetet, hogy megtudják, milyen ellenséggel kellene többed magukkal visszatérve felvenniük a harcot. A kémkedés közben összeismerkednek egy nővel a sziget ellenállói közül, aki miután tűzharcba keveri a két zsoldost, felvilágosítja őket a sziget valós problémáiról. A nőt hátrahagyva Barney és Lee épp bőrrel menekül el a szigetről, azonban lelkiismeretük nem hagyja őket nyugodni, és társaikkal a lehetetlennek tűnő küldetés mellett teszik le voksukat és visszaindulnak megdönteni a szigetet elnyomó hatalmat
.
Kutyák és macskák 2001
A dorombolás kora lejárt. Az orrunk előtt titkos háború zajlik. A felek foggal-körömmel küzdenek: ezt a háborút kutyák és macskák vívják és épp a macskák állnak jobban. Új vezérük, a kérlelhetetlen sziámi cica velőscsontot nem kímélve tör végső célja, a Föld teljes elmacskásítása felé. A kutyák ügynökei az utolsó pillanatban kiszagolják a bajt és az ebkommandó mindent elkövet, hogy megállítsa a diktátort. A négylábúak háborújába Brody professzor (Jeff Goldblum) is belekeveredik, aki épp olyan anyagon kísérletezik, amely mindkét fél számára veszettül fontos.
Trója 2004
Az ókori Hellászban az irodalom talán legismertebb szerelmespárja - Parisz, Trója hercege (Orlando Bloom) és Helené, a spártai hercegnő (Diane Kruger) - ártatlan találkozásából akkora háború robban ki, ami egy egész civilizáció végromlását fogja előidézni. Parisz elszereti és elrabolja Helenét férjétől, Meneláosz királytól (Brendan Gleeson), és ez nem maradhat megtorlás nélkül. És aki Meneláoszt sérti meg, az megsérti bátyját is, Mükéne hatalmas királyát, Agamemnónt (Brian Cox), aki azonnal hadba hívja a görög seregeket, hogy Trója ellen vonuljanak, visszaszerezzék Helenét és fivére becsületét. Agamemnónnak kapóra is jön ez az eset, hiszen végtelen kapzsiságában régóta feni a fogát Ilionra: ha elfoglalja Tróját, övé a teljes Égei-tenger, és megerősíti hatalmát máris óriási birodalma felett. Ilion, a fallal körülvett város, amit Priamosz király (Peter O'Toole) irányít és fia, a nagy Hektór herceg (Eric Bana) véd, olyan fellegvár, amit még soha egyetlen sereg sem tudott bevenni. Hogy Trója győz, vagy elbukik, az egyetlen ember döntésén múlik: sikerül-e megnyerni a háborúnak Akhilleuszt (Brad Pitt), az ókor leghatalmasabb és legtekintélyesebb hadvezérét? Akhilleusz öntörvényű, lázadó és a szóbeszéd szerint sebezhetetlen, nem hódol be senkinek és semminek, csak saját dicsőségéért harcol. Az örök hírnév iránti csillapíthatatlan étvágya veszi rá, hogy Trója alá vonuljon Agamemnón zászlaja alatt - de végül a szerelem lesz az, ami meghatározza sorsát. Két civilizáció fog összecsapni a becsületért és a hatalomért. Ezrek fognak elesni a dicsőségért vívott harcban. És egy egész nép fog eltűnni a föld színéről - a szerelemért.
Címkék:
Akció,
Dráma,
Háborús,
Kaland,
Történelmi
Címkék:
Akció,
Dráma,
Háborús,
Kaland,
Történelmi



















